Omaggio ad Amerigo Tot, egy híján száz - Hundred but One

 

Németh Pál: Egy híján száz, az Omaggio ad Amerigo Tot projekt

2008-ban az olasz-magyar alapítású Fondéria Egyesület nagyszabású képzőművészeti akciót mutatott be egy időben, de két helyen. Elkészítette az Omaggio ad Amerigo Tot, Cento című nagyméretű (300x260 cm), köztérre szánt, bronz-acél kompozíciót, amelyet Pécsett tárt a nagyközönség elé, egyetlen este erejéig, 2008. október 14-én. Ugyanekkor Rómában, a Római Magyar Akadémián Omaggio ad Amerigo Tot, Cento meno uno összefoglaló címmel kiállított tizenegy plasztikát, amelyek mindegyike kötődik a Pécsett prezentált nagy szoborhoz, valamint szintén a római kiállítás részeként bemutatta Bodonyi József video-installációját, amely sajátos képi hangulatban idézi fel a szobrok készülésének folyamatait.

Az Omaggio ad Amerigo Tot, Cento című köztéri plasztika tizenegy szobrász közös munkája, amely szobor alapvetése Amerigo Tot Gemmelli spaziali című művére épül. A Fondéria Egyesület szobrászai elkészítették ennek a Tot-szobornak a felnagyított téri vázát, egyfajta térbeli rajzolatot, amelyet saját munkájuk szobrászi vázának tekintettek, vagyis ehhez a konstrukcióhoz építettek hozzá formákat, hol elfedve a vázat, hol szabadon hagyva. A Tot-szobor felnagyított téri rajza technikailag, de szellemi értelemben is meghatározta ennek a szobornak a térbeli gesztikulációját, s a munka közben a tizenegy szobrásznak nem csak önmaga, de társai és az eredeti Amerigo-mű szobrászi mozzanataira is reflektáltan kellett dolgozniuk, annak érdekében, hogy a végeredmény teljes egész lehessen.

Omaggio ad Amerigo Tot, Cento meno uno című kiállítás tizenegy plasztikája tulajdonképpen nem más, mint a nagy szobor tizenegy részletének a parafrázisa, azaz minden szobrász azt a formát vagy annak a formának egy részét tekintette kiindulási alapnak, amelyet a nagy szobor komponálása közben készített, de ezúttal a részlet önálló érvényt kapott, az önálló alkotói habitus hordozójává vált s közben természetesen átalakult. Újabb formák, önálló jelentés és ezzel együtt az alkotói preferenciák függvényében egyéb anyagok is kerültek a bronz mellé. Amíg a tizenegy kiindulási forma együttese, azaz a nagy szobor egységes mű maradt, a kisplasztikák éles fordulattal tértek az egyedi, az önálló alkotói jegyek hordozásának útjára.

Bodonyi József video-installációjának az alapja egy film, amely egyszerre három, különböző felületre vetített képsorban, alapvetően közelképekkel operálva enged betekintést a mindenkori szoborkészítés munkafolyamataiba. Egy film, amely három film egyidejű vetítésével válik teljessé, s a képek egymásra hangoltságával nyeri egységét. A video-installáció tárgyi eleme az a váz lett, ami az eredeti Amerigo-szobor térbeli rajza, vagyis az egész projekt kiindulási eleme, s ami a falakon mint vetített kép megjelenik nem más, mint annak a folyamatnak a lenyomata, amely során az acélvázból a bronzszobor kialakul.

A Fondéria Egyesület a római kiállítás megnyitóján a Római Magyar Akadémia közreműködésével felajánlotta a köztéri plasztikát Róma városának, amely felajánlást Umberto Croppi Kulturális Főtanácsos Úr átvett. A Fondéria Egyesület a Magyar Kulturális Minisztérium és Pécs városa diplomáciai támogatásával, az EKF2010 program keretein belül szeretné ezt a szobrot felállítani Rómában.

A Fondéria Egyesület megállapodva a Minervaudvar Kft-vel a pécsi kispiac rekonstrukciójához illesztve elkészíti az Omaggio ad Amerigo Tot, Cento című köztéri plasztika duplikátum példányát, és ezt a szobrot, illetve a tizenegy önálló plasztikát Pécs városában szeretné elhelyezni, létrehozva ezzel egy szimbolikus kapcsot Pécs és az Örök Város, Róma között.

Pál Németh: Hundred but One, The Project of Homage to Amerigo Tot

In 2008 the Italian-Hungarian Fondéria Egyesület (Fondéria Association) organised two simultaneous largescale events of fine arts in two different locations. The big (300x260 cm) bronze and steel composition, Omaggio ad Amerigo Tot, Cento, which is to be set up in a public square, was shown to the public in Pécs for one night only, on 14 October 2008. At the same time, in the Hungarian Academy in Rome, under the comprehensive title of Omaggio ad Amerigo Tot, Cento meno uno, opened an exhibition where eleven sculptures, each having some ties with the big sculpture presented in Pécs, were displayed. In addition, as part of this exhibition, József Bodonyi's video-installation was presented which shows the process of how the sculptures were made from a special view.

The sculpture Omaggio ad Amerigo Tot, Cento is located in a public space and is a collective work of eleven sculptors; the sculpture is based on Amerigo Tot's Gemmelli spaziali. The sculptors of Fondéria Egyesület (Fondéria Association) prepared the enlarged frame of this Tot sculpture, a kind of figure in space, which they considered the sculptural frame of their own work, i.e. they added different forms to this struture to cover it or to let it remain visible. The enlarged spatial figure of this Tot sculpture not only technically determined the spatial gesticulation of the sculpture but in an intellectual sense as well. In the course of preparing the sculpture, the eleven sculptors had to harmonise their own work not only with their colleagues' but also with the sculptural phases of the original work to make a complete final product.

The eleven sculptures of the exhibition Omaggio ad Amerigo Tot, Cento meno uno are actually the paraphrases of eleven details of the big sculpture, that is each sculptor took that part of the big sculpture with which he contributed to the whole composition. This time, however, the detail became an independent work and a holder of the independent artist's habit while undergoing obvious transformations at the same time. As a result of the artists' preferences, new forms, independent meanings and, together with this, other materials were used in addition to bronze. While the unit of the eleven starting forms, that is the big sculpture, remained a homogeneous work, the little sculptures are characterised by individual and independent artististic signs.

József Bodonyi's video installation is based on a film which enables us to have insight into the process of preparing a sculpture via three simultaneously projected sets of pictures (mainly closeups) onto different surfaces. A film which becomes a complete whole through the simultaneous projection and harmonisation of three films. The object element of the video installation is the frame, the spatial figure of the original Tot sculpture – this is the starting element of the whole project. What is projected onto the walls is the presentation of the process in the course of which a steel frame is developed into a bronze sculpture.

Through the Hungarian Academy in Rome, in the opening ceremony of the exhibition in Rome, Fondéria Egyesület (Fondéria Association) offered this space sculpture to the city of Rome, which was taken over by Mr.Umberto Croppi, Chief Councillor of Culture. With the assistance of the Hungarian Ministry of Education and the diplomatic support of the city of Pécs, Fondéria Egyesület intends to set up this sculpture in Rome in the frame of the programmes of European Capital of Culture 2010.

Having agreed with Minervaudvar Kft., Fondéria Egyesület (Fondéria Association) is preparing a duplicate of the space sculpture Omaggio ad Amerigo Tot, Cento as part of the reconstruction of the little market place of Pécs. Fondéria Egyesület (Fondéria Association) intends to set up this sculpture and the eleven separate little sculptures in the city of Pécs making a symbolic connection between Pécs and the Eternal City, Rome.

 

Kovalovszky Márta: Harmonikus egész

Amerigo Tot 1933-ban érkezett Rómába. „Magam mögött hagytam - írta visszaemlékezésében - a koncentrációs táborok előjeleit. …Elhagytam azt a tragikus vendégfogadót, ami az akkori náci Berlin volt és Itáliába jöttem, ösztönösen és gyalog. Elmenekültem az útvesztőből, az első utat választottam, amely befogadott.”

„A szobrász gyalog jött Drezdából Rómába - írta róla kortársa, Szerb Antal az Utas és holdvilág-ban a Via Flaminián jött be, azon az úton, amelyről gimnazista korában megtanulta, hogy ott vonultak be, mindig észak felől, a győzelmes idegenek.” Ebben a városban lett szobrász, itt élt haláláig.

Pályája elején másfél évtizeden át figuratív, „realista” kompozíciókat készített, az 1940-es évek végétől azonban mindinkább az elvont plasztikai jelek formatartománya és kifejezőereje kezdte érdekelni. Absztrakt művésszé vált, de munkáinak legtöbbje felépítésében, arányaiban mindvégig megőrzött valami antropomorf karaktert, az ábrázolás emlékét. A hatvanas évtized elejére kialakult az a plasztikai szerkezet, amely a lépcsősen tagolt talapzattal, a szoborelemeknek a térben vízszintesen elnyúló vagy a levegőben diagonálisan szétágazó „karjaival”, kerek tárcsáival, a formáknak a gépalkatrészekre emlékeztető jellegével később oly sok Amerigo Tot-szobor felépítését meghatározta. Jellegzetes példái ennek a hatvanas évtizedből a Minotauromacchina (1962), ide tartozik a Mikrokozmosz a makrokozmoszban (1967) , az Antigraciózus portré (1968), a Képtelen párbeszéd (1969), a Kereszt mint tiltakozás (1969), a Komarov (1969) és az Omaggio ai gemelli spaziali (1969). Mint az utóbbi kettőnek a címe is mutatja, a művész képzeletét élénken foglalkoztatták ekkoriban az űrrepülés napi hírei, az űrrepülők valóságos vagy elképzelt élményei. Legjobb szobrait ettől függetlenül is a térbe helyezett, a levegőnek feszülő formák demonstratív ereje hatotta át.

Rétfalvi Sándor szobrász (maga is töltött néhány hetet a mester római műhelyében) és tanítványai, kilenc magyar és két olasz művész Amerigo Tot születésének centenáriumán a megemlékezésnek egyszerre meglepő és magától értetődő módját választották. A mester iránti tiszteletüket közös művel kívánták kifejezni, olyan alkotással, amelynek õ nemcsak ihletője, de ha nem is szó szerint résztvevője, alakítója velük együtt. Kiindulásul az Omaggio ai gemelli spaziali címû Amerigo Tot-plasztika szolgált (fa, 130x120 cm), amelynek téri dinamikája és formái mélyen jellemzőek a mester érett stílusára. Egyfelől megtartották, sőt méretének megnövelésével fokozottan hangsúlyozták e plasztika szerkezetét, másfelől ehhez alkalmazkodva ki-ki a maga módján, formálta, gazdagította, s tovább alakította az eredeti szobrászi gondolatot. Ha az ember végignézi a tizenegy szobrász kisbronzait, elbámészkodhat az ábrázolásmódok, ötletek, formák sokféleségén, miközben persze aggódva pislog a „végeredmény” felé. A közös művet megpillantva megnyugodhat: az Amerigo Tot iránti tisztelet és az egymás munkája iránti figyelem végül a különböző részleteket harmonikus egésszé simítja.  

 

Márta Kovalovszky: Harmonising Whole

Amerigo Tot arrived in Rome in 1933. „I left the premonitory signs of the concentration camps behind. … I left that tragic hostelry, the then Nazi Berlin and came to Italy, instinctively and on foot. I escaped from the maze and chose the first place which hosted me,” as he recalls in his memoir. „The sculptor came on foot from Dresden to Rome,” Antal Szerb, his contemporary wrote about Amerigo Tot in his novel, 'Passenger and Moonlight' ('Utas és Holdvilág'). „He entered the city through Via Flaminia, the very road about which, as a grammar school student, he learnt that triumphant strangers always marched through it, from the north.” He became a sculptor in this city and lived here until his death.

At the beginning of his career, he made figurative, „realistic” compositions for one and a half decades, while from the late 1940s his interest turned more and more to the abstract forms and their expressiveness. He became an abstract artist, although in the structure and proportions of most of his works he all along preserved some anthropomorphic character, the memento of representation. By the early 1960s, the plastic structure, which later characterised so many of Amerigo Tot's sculptures, had been created: the staggered pedestal, the 'arms' of the sculpture horizontally stretching in the space or radiating diagonally in the air and the round discs as well as the forms reminding us of machine parts. Typical examples of the 1960s are Minotauromacchina (1962), Microcosm in Macrocosm (1967), An Antigracious Portrait (1968), A Nonsensical Dialogue (1969), The Cross as a Means of Protest (1969), Komarov (1969) and Omaggio ai gemelli spaziali (1969). As the titles of the latter two indicate, the artist's imagination was much occupied with the daily news of space flights, the astronauts' real or imaginary experiences. Independent from this, his best sculptures were pervaded by the demonstrative power of forms located in the space and tensed against the air.

Sculptor Sándor Rétfalvi (he himself also spent a couple of weeks in the master's workshop in Rome) and his followers – nine Hungarian and two Italian artists – chose a surprising and at the same time obvious way of commemorating the centenary of Amerigo Tot's birth. They wanted to express their respect for the master with a collective work, with a work of art which was not only inspired by him but he was - of course not literally - one of its creators as well. Amerigo Tot's sculpture Omaggio ai gemelli spaziali (wood, 130x120 cm) served as a starting point for the space dynamics and its forms characterise the master's mature style. On one hand, the artists could preserve the structure of the sculpture and, what is more, by expanding it in size, they even emphasised it. On the other hand, adapting to the structure, every artist formed, enriched and further developed the original sculptor's idea in their own way. If you look at the little bronze sculptures of the eleven artists, you may be surprised by the wide variety of the methods of representation, the ideas and the forms while feeling puzzled at the 'final product'. But after a short glimpse you are not concerned about it any more: thanks to the respect for Amerigo Tot and the attention to each other's contribution, all the different details are smoothed into a harmonising whole.